Tervezés/Felmérés

Ha van már terved, skicced, vázlatod a bútorról vagy annak anyagáról, színéről vagy esetleg egy neten talált kép inspirált, küldd el nekünk, hogy megismerhessük az elképzelésed.

Egyeztetés után felmérjük a bútor helyét és javaslatokat teszünk a lehetséges kialakításokra. Rögzítjük a méreteket, kiválasztjuk a színeket, az anyagokat, a szükséges vasalatokat és kiegészítőket. Amit tudunk megmutatunk anyagmintán, amit nem, azt megmutatjuk ott, ahol forgalmazzák, mert fontos, hogy lásd élőben, meg tudd tapogatni, ki tudd próbálni azt, ami a bútorod része lesz.

Látványterven bemutatjuk a kialakítást, a formát, a színeket, hogy könnyebben el tudd képzeli a végeredményt. Megjelenítjük a kapcsolódó kiegészítőket pl. konyhabútornál a hátfal színét, a mosogatótálcát, a konyhagépeket és a tér adottságait pl. a fal színét és a padlóburkolat típusát, így könnyen kiderül, hogy az összkép mennyire tükrözi az elképelésedet és azt is, hogy esetleg min kell változtatni.

Amennyiben az új bútor villanyszerelési vagy a gépészeti módosításokat is igényel (konyhabútornál gyakori), méretezett terveket bíztosítunk a szakembereknek, ahol feljelöljük a kiállások pontos helyét.

Bútorgyártás

Szerződéskötést követően beszerezzük az alapanyagokat, kiegészítőket  és a megálmodott bútorodat a megbeszéltek és a tervek alapján elkészítjük.

Fő profilunk a konyhabútor-, beépített bútor- és gardróbszekrény gyártás, de bármilyen asztalosipari terméket elkészítünk neked egyedi igényekre szabva: nappalibútort, fürdőszobabútort, falburkolást, lépcsőburkolást, tolóajtót, kültéri tárolót, ágyat, asztalt, komódot vagy bármit, amit szeretnél.
Nézz szét renferenciáink között!

A gyártás folyamatában a bútorodat 90%-os készenléttel szereljük össze, hogy a helyszínen már csak a helyére kelljen illeszteni és beállítani.
Vannak esetek, ahol ezt a készültségi szintet nem lehet a gyártás folyamatában megvalósítani - pl. a konyhai munkapultot általában a helyszínen vágjuk méretre vagy pl. falburkolásoknál a fogadószerkezet kialakítása szintén csak a helyszínen megvalósítható.

Helyszíni szerelés

A legyártott bútorodat kiszállítjuk és a helyszínen készre szereljük.
A szerződésünk napra pontosan rögzíti a helyszíni szerelés időpontját.
Fontos, hogy erre a napra biztosítsd számunkra a parkolási lehetőséget, az akadálytalan bejutást, az áramellátást és a világítást.

Vannak esetek mindkét részről, melyek befolyásolják a szerelés időpontját, ezért fontos, hogy szerződéskötés után kapcsolatban maradjunk és tájékoztatni tudjuk egymást az esetleges változásokról.

Bútorgyártás mellett vállalunk lapraszerelt bútorszerelést, beltéri ajtó beépítést, lépcsőburkolást, teraszfedést és kültéri tároló szerelést is, aminek a szállításában is tudunk segíteni.

Rendet hagyunk magunk után, hogy azonnal élvezhesd a végeredményt.

Lépések a tervezéstől a megvalósulásig

1. Kapcsolatfelvétel

Keress minket valamelyik számodra szimpatikus elérhetőségünkön, hogy megismerhessük elképzelésedet, kívánságaidat. Ha van már terved, skicced, vázlatod a bútorról vagy annak anyagáról, színéről vagy esetleg egy neten talált bútorba szerettél bele, azt is küldd el nekünk, hogy gyorsabban képbe kerüljünk. Időpont-egyeztetés után felmérjük a bútor helyét és javaslatokat teszünk a lehetséges kialakításokra.
2. Részletek egyeztetése
Rögzítjük a méreteket, kiválasztjuk a színeket, az anyagokat, a szükséges vasalatokat és kiegészítőket. Amit tudunk megmutatunk anyagmintán, amit nem, azt megmutatjuk ott, ahol forgalmazzák, mert fontos, hogy lásd élőben, meg tudd tapogatni, ki tudd próbálni azt, ami a bútorod része lesz. Költségbecslést készítünk, hogy tartani tudjuk a bútorra szánt kereted, mivel a választott anyagok, vasalatok és a bútor összetettsége erősen befolyásolják az árat, így még tudunk korrigálni a számodra legkedvezőbb ár-érték arány irányába.
3. Tervezés
Látványterven megmutatjuk a kialakítást, a formát, a színeket, hogy könnyebben el tudd képzeli a végeredményt. Megjelenítjük a kapcsolódó kiegészítőket pl. konyhabútornál a hátfal színét, a mosogatótálcát, a konyhagépeket és a tér adottságait pl. a fal színét és a padlóburkolat típusát, így könnyen kiderül, hogy az összkép mennyire tükrözi az elképelésedet és azt is, hogy esetleg min kell változtatni.
Amennyiben az új bútor villanyszerelési vagy a gépészeti módosításokat is igényel (konyhabútornál gyakori), méretezett terveket bíztosítunk a szakembereknek, ahol feljelöljük a kiállások pontos helyét.
4. Árajánlat
A bútorodról tételes árajánlatot készítünk, melyben szerepelnek a felhasználásra kerülő anyagok, vasalatok, kiegészítők, segédanyagok; a tervezési, lapszabászati, gyártási és szerelési munkadíjak és a szállítási költségek is. Árajánlatunk rejtett költséget nem tartalmaz.
5. Szerződéskötés
Az árajánlat elfogadását követően a bútor gyártásához Vállalkozási szerződést írunk, ami tartalmazza a szerződő felek adatait, a szerződés tárgyát, annak értékét, a teljesítés helyét és módját, a teljesítés határidejét, a fizetési feltételeket, a kártérítést, a ködbért, a kapcsolattartás módját, a szavatosságot, a jótállást és a pótmunkára vonatkozó megállapításokat is.
6. Bútorgyártás
Szerződéskötés után berendeljük az anyagokat és elindul a műhelymunka.
Egyes anyagok szállítási ideje 8-10 hetet is igénybe vehet, így a megrendelést követően a helyszíni szerelésre általában 2-3 hónapot várni kell. Ezzel az átfutási idővel számolunk általánosan mi is, hogy tartani tudjuk a határidőket.
7. Helyszíni szerelés
Az elkészült bútort előre egyeztetett időpontban a helyszínre szállítjuk és beszereljük.
Rendet hagyunk magunk után, hogy azonnal élvezhesd a végeredményt.
8. Maradjunk kapcsolatban
A beszerelt bútorra rendeltetésszerű használat esetén 12 hónap garanciát vállalunk.
Amennyiben használat során bármilyen probléma felmerül jelezd felénk és javítjuk.
Kövess minket Facebookon és iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig kéznél legyünk, ha szükséged van ránk és értesíteni tudjunk aktuális kedvezményeinkről, hasznos bejegyzéseinkről.

BLOG

ELÉRHETŐSÉGEK

+36 30 712 34 76
spmbutorbt@gmail.com
Győrújfalu, Akácos út 22.

/Személyes egyeztétés előzetes időpontfoglalás után./

© SPM Bútor 2024

Kosarad üres Folytat
Bevásárló kosár
Összesen:
Kedvezmény 
Kedvezmény 
Részletek megtekintése
- +
Kifogyott